Mária személyes katasztrófát élt át: 28 éves volt, amikor kilencéves lánya, Klemenína (Klemi) hirtelen szívleállás következtében elhunyt. A veszteség először sokkot és tagadást váltott ki az anyából – „lefagyott”, a munkába temetkezett, és igyekezett nem érezni a fájdalmat.
A Klemi iránti emlék arra ösztönözte Máriát, hogy létrehozzon egy jótékonysági kezdeményezést: rászoruló gyermekeket segíteni, és iskolákban defibrillátorokat elhelyezni, miközben megtanítják az embereket azok használatára. Egy idő után azonban a gyász ismét utolérte – következtek az önpusztító évek, az alkoholfüggőség és a társadalomtól való elszigetelődés; még édesapja halála is csak tovább mélyítette a fájdalmat.
Idővel Mária a hitben talált támaszra, valamint abban a gondolatban, hogy vajon mit szeretne a lánya, ha a helyében lenne. Arra a következtetésre jutott, hogy Klemi „azért jött, hogy tanítson”, és hogy tovább élni, alkotni és segíteni a legjobb módja annak, hogy tisztelegjen az emléke előtt. Mária ma marketingvezetőként dolgozik, továbbra is ír, egy többkötetes könyvről álmodik, és tervezi az alapítványi munka újjáélesztését.
