Vincze Karina koraszülöttként jött világra, és a korai gyermekkorban részlegesen elveszítette látását az oxigénellátással kapcsolatos problémák miatt. Szürkehályog-műtét után négyéves korában gyengénlátó maradt, majd felnőttkorára teljesen megvakult. A szülők támogatták: a Vakok és Gyengénlátók Szövetségének orvosai és szakemberei azt javasolták, hogy fejlesszék a hallási készségeit – sokat beszéljenek a gyermekkel, hallgassanak rádiót és hangoskönyveket –, ami később segített Karinának az életben való alkalmazkodásban.
Az apja ragaszkodott ahhoz, hogy a lány rendes iskolában, látó társai között tanuljon, ami a gyermekkorát és a tanulmányait nehézzé tette, de gazdag tapasztalatokkal ajándékozta meg. Az iskolában gyakran csúfolták, de a beszéde és a társas természete erősségévé váltak. Felnőttként Karina közel húsz éven át dolgozott ruhabolt-árusként, a kötelességeit a szokások és segédeszközök révén végezte, bár a pénztári munkát és az iratkezelést nem tudta ellátni.
Az önállóságot az apja is biztosította számára: 18 éves korában lakást vett neki, és fiatal kora óta megtanulta a főzést, a takarítást és a háztartás vezetését. Amikor megszületett a lánya, négyéves korára Karina teljesen megvakult – azóta egyedül nevelte a gyermeket, a járulékos nehézségek és a gyermek apjának támogatásának hiánya ellenére. Most a lánya egészséges és már felnőtt, Karina pedig megtalálta szerelmét Zoli nevű férfival, aki szintén rosszul lát; együtt tanulnak élni, támaszkodva belső erőjükre és kölcsönös segítségükre.
