Ma a rózsaszín a lányokkal, a kék pedig a fiúkkal társul, de régen éppen fordítva volt. A 20. századig a rózsaszín „férfi” színnek számított – a vörös árnyalatának, az erő, a hatalom és az elszántság szimbólumának. A kék pedig „női” színnek számított – a tisztasággal és az ártatlansággal társították, hiszen az ikonokon a Szűz Máriát hagyományosan kék ruhákban ábrázolták. Egy 1918-as amerikai kereskedelmi kiadványban még azt is írták: „Általánosan elfogadott, hogy a rózsaszín a fiúké, a kék pedig a lányoké”.
A 20. század elejéig a csecsemőket egyáltalán nem különböztették meg a ruhájuk színe alapján – mind a fiúkat, mind a lányokat fehér ruhákba öltöztették. Ez kényelmes volt: könnyen moshatóak és fehéríthetőek voltak. Csak öt-hat éves korukban a fiúk átestek az úgynevezett „breeching ceremony” (breeching szertartás) – először vettek fel rövid nadrágot, és abbahagyták a gyermekruhák viselését.
A második világháború után minden megváltozott. A nők vissza akarták szerezni nőiességüket, és a rózsaszínt választották – egy lágy, romantikus színt. A férfiak ezzel szemben a kékkel társultak, többek között a katonai egyenruha miatt. Így alakult ki a mai színmegkülönböztetés.
Ma a rózsaszín és a kék továbbra is „nemekhez kötődő” színeknek számítanak, de a történelem azt mutatja, hogy ezek a szimbólumok nem örökre szólnak. Lehet, hogy néhány évtized múlva minden újra megváltozik.
